A gyászmunka, a veszteség feldolgozása a gyászolótól és környezetétől is egyaránt megköveteli a halál és a gyász elfogadását. Az ehhez vezető úton pedig a zűrzavaros érzelmeket el kell tudni viselni. Ez a folyamat arra irányul, hogy a korábbi viselkedési normákat, a régi szokásokat lebontsuk és új lehetőségeket teremtsünk, találjunk. Létfontosságú, hogy az elhunyttal kapcsolatos élményeket ne kelljen elhallgatni, lehessen róla beszélni még akkor is, ha furcsának, szokatlannak, vagy a megszokottól eltérőnek tűnik.

Ha tudatosul bennünk, hogy a meggyászolt személy halála sok mindentől megfosztott bennünket, de ezzel együtt sok mindennel gazdagabbak is lettünk, akkor válhatunk újból képessé az élet értelmének a felfedezésére. Ez a felismerés azonban csak a sikeres gyászmunka végén jön el. Azonban szeretném tudatosítani, hogy a szeretett személy halálával igenis együtt jár a fájdalom, a kétségbeesés, a kimerültség, a zaklatottság, a testi közelség marcangoló hiánya.

A gyász külsőségei, a formaságok sem lebecsülendők.  A ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét. A szertartások, a temetés, a búcsú, az értékek szétosztása, a gyászidő, az emlékezések, vagy a gyertyagyújtás mind az elmúlás méltóságát ápolják és az élők belenyugvását segítik elő. Az életben maradottak javát, szolgálják. Ezzel is megadjuk a tiszteletet a halottaink emlékének és egyben szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy mindannyiunk élete egyszer véget ér majd.

„Csak a gyász érzése késztet változásra, enged valóban búcsút venni, és teszi az embert új kapcsolatra éretté.”